Öt éve is zsibogtak az ujjaim a fagytól, amikor elindultunk a vacogó éjszakában, hogy megnézzük, égnek-e még a fények a Duna-parton. A fények nem égtek, én így is boldog voltam, mert már régóta szerettem volna a rakparton randevúzni. Elmondom, mire emlékszem.

Akkor még hősiesen bírtam, sőt talán még nem is éreztem a hideget, amikor a Madách téren felvettél a földről és kidobtál egy széthagyott, csócsált szélű papírpoharat, és egészen egyértelműen rémlik, hogy a lány arcán, aki abban a bárban dolgozott, a váratlanul kedves gesztustól ugyanaz a meglepettség suhant át, ami az enyémen. „Furcsa, hogy ilyen udvarias vagy!” De lehet, hogy ezt nem mondta.

Villamos, te hevesen gesztikulálsz, én meg próbálom észrevétlenül fújni az orrom. A Clark Ádám teret éppen felújították, nagy nehezen átbotorkáltunk rajta. Akkor már úgy éreztem, jégcsapok feszítik szét az agyamat, de olyan lelkesen beszéltél a sarki fényről, hogy megbocsátottam azt is, hogy nem valami sokkal trópusibb élményedről hallok. Úgy rémlik, csak figyelem, amit mondasz, és nagyon néha kérdezek vissza egy óvatos komolyannal, egyrészt, mert mit értek én a sarki fényhez, másrészt örülök, ha az a kis meleg is bennem marad, amit nem kell kibeszélni magamból. 

Másnap ezerszer jobban fáztam, csontig-velőig fagytam át. Reggel az Andrássyn úgy próbáltad felmelegíteni a kezem, hogy bedugtad a kabátodba. Én ezen is meglepődtem, szokatlanul intim gesztus volt. Közben még mindig csak hallgattalak, most arról, hogy mi fán teremnek a tükörreflexes gépek, az indiai közösségi csomagszállítás, El Kazovszkij meg a biokávé, és most, innen nézve úgy látom magam, mint aki zúzmarás rácsodálkozással próbálja megérteni, hogy érthetsz magabiztosan ennyi mindenhez egyszerre.

Egyébként jó időre elrontottad nekem Budapestet. Később minden pontján az a fagyos pár nap jutott eszembe. Amikor tavasszal felsétáltam a Normafára, ott levegőhöz jutottam. Ezen a napon tanultam meg, hogy angolul ghosting-nak hívják, ha se szó, se beszéd eltűnsz. Jobb kifejezést nem is találhattak volna rá. Az a horrorfilmes kép ugrik be róla, hogy sóhajtok egyet, és a hidegben látszik a leheletem.